Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in China). Amíg
a
kávéfőzője (made in China) a reggeli kávét
(product of Brasilia)
csepegtette, lezuhanyozott,
a hajszáritóval (made in Taiwan)
megszárította a
haját, a villanyborotvájával (made in China)
megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made
in
Singapore) húzott. Lábait sportcipőbe (made in
Korea) bujtatta. A
kenyérpirítójából (made in
Philippines) kinyert pirítóst
reggelizett,
majd menedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte
aznapi
feladatait. Az óráját (made in
Switzerland) beállította a rádió
(made
in China) alapján, beült autójába (made in Germany)
és mint már
hónapok óta, álláskeresésbe fogott.
Az ismét eredménytelen nap végén
János hazament,
papucsot (made in China) húzott, fogott egy üveg
bort (made in France) és bekapcsolta
tévéjét (made in Japan). Amíg a
brazil
sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma
sem egy jól
fizető magyar
munkahelyet...
Napi gazdaságtan,
egyszerűen.
"Made in China" - olvashatjuk nap
mint nap.
Cipőnket, ruhánkat, elektronikai
berendezésünket, sőt lassan már a
gyerekünket is
Kínában csinálják.
Az a tény, hogy ezek a roppant
ízlésesen és igényesen elkészített
termékek
általában az első használat után tönkremennek, végtelen
örömmel tölthet el minket, hiszen az újabb termék
megvásárlásával
ismét hozzájárulhatunk ahhoz,
hogy a kétmilliárdnyi szorgos kéz
egyike
félmaréknyi rizs értékű fizetéssel teljen meg.
Azonban mielőtt még
elérzékenyülnénk saját magunk
önzetlen jóságától, nézzünk szét egy
kicsit a
környezetünkben.
Nézzük meg, miért lett
munkanélküli Kati néni, a varrónő, miért lett
34
évesen rokkantnyugdíjas a Feri, miért akasztotta fel magát a
gazdálkodó Józsi bá', vagy miért turkál ott a kukában az a
büdös
hajléktalan?
Nem a kínaiak miatt, hanem miattunk. Mert spórolunk. Mert
azt
hisszük, hogy
spórolunk.
Nem nézzük, kaviár vagy kutyaszar van
e az üvegben, azt vesszük meg,
amelyik két
forinttal olcsóbb. Legszívesebben saját anyánkat is
eladnánk és vennénk helyette egy akciós
energiatakarékos
takarítógépet. Mert az
kevesebbet fogyaszt.
Kati néninek soha sem fájt a
foga a munkanélküli segélyre. Nem is
kapott
belőle egyetlen fillért sem, míg működött a varroda.
Azonban hiába varrtak szép és jó minőségű ruhákat, nem kellett
az
embereknek. A takarékoskodók számára túl
drágák voltak a kínaiban és
turkálóban
kaphatókhoz képest, a menők pedig csak nem vesznek meg
olyat, amire nem az van ráírva, hogy London. Így aztán
hamarosan
érkezett egy udvarias német úriember,
aki nagylelkűen megvásárolta a
gyárat. Azon
persze nincs mit csodálkozni, hogy szép lassan csődbe
ment a varroda, hiszen a német már régóta foglalkozott ruhákkal
Németországban is.
Érthető, nem akart konkurenciát saját
magának.
Feri kőművesnek tanult. Olyan szép
egyenes falat tudott rakni, hogy
még az igazgató
is csodájára járt. Dolgozott itt-ott feketén, de
normális munkát sehol sem talált. Miért is lenne szükség
kőművesre,
ha építkezés is csak ritkán van? Így aztán egyik barátja
tanácsára
leszázalékoltatta magát. Félreértés ne
essék, még mindig fél kézzel
pakolja a negyven
kilós betongerendákat, de valamiből meg kell élni
.
Józsi bá' nem volt depressziós, nem volt szerelmi bánata, csak
tíz
millió forintos adóssága. Nem. Nem ivott, nem
játékgépezett. Sokkal
rosszabb: teheneket
tartott, és gabonát termesztett. Azért kellett a
pénz, hogy gazdasági épületeket építsen, gépeket vegyen. De
nem
kellett az embereknek a gyógynövényt legelő
teheneiből fejt finom
tej, mert inkább a bevásárlóközpontban kapható reggeli italnak
becézett
hulladék anyagokból készült kotyvalékot
itták. Istenem, olcsóbb
volt. Meg egészségesebb is, hiszen Józsi bá' is a tej miatt halt
meg.
Fúj, büdös hajléktalan, hogy lehet ide
engedni az utcára, rontja a
városképet,
elriasztja a turistákat, összehugyozza a padokat! Igen
ám, de a büdös hajléktalan nem egy
természeti jelenség. Nem valami
varázslat
következtében keletkezett, hanem rendes átlagos emberből
vált büdös hajléktalanná.
Hiába
kergetjük el, zárjuk be, ha nem látjuk, akkor is büdös
hajléktalan marad. És még mi sértődünk meg, ha az
alamizsnánkat
piára költi.
Ha egy tíz éve totálkáros
autóba eszeveszettül öntözzük a benzint,
majd
megpróbáljuk beindítani, van-e értelme megsértődnünk azon, hogy
a járgány nem akar normálisan
működni?
Oké, de mi közöm van nekem ezekhez? Jól
fizető állásom van, új
kocsim és szép lakásom. Ez igaz, viszont egy
kicsike kis közöm mégis van. Méghozzá az, hogy
ez
az egész mind-mind miattam van.
Ugyanis ha a Kati néni által varrt ruhát veszem meg, nem megy
tönkre
a varroda és
neki is megmarad a munkahelye.
És ha Kati néninek
megmarad a munkahelye, össze tud gyűjteni annyi
pénzt, hogy építtessen Ferivel még két szobát és egy fürdőszobát
a
szoba-konyhájához.
Így Ferinek sem kellene a rendes fizetés helyett a
kevéske
rokkant nyugdíj.
Ráadásul ha Józsi bá' által termelt tejet iszom, nem csak
egy
halottal lenne
kevesebb, de még egy büdös hajléktalannal is, aki régen a
mezőgazdaságban dolgozott, és akit most is alkalmazna Józsi bá'.
Így
a büdös
hajléktalan már nem lenne se büdös, se hajléktalan.
És hogy nekem ebből még hasznom is lenne?
Nem meglepő, hiszen ezt a sok szerencsétlent mind az én
adómból
tartja el az
állam, így ha dolgoznának, nemhogy nem kerülnének semmibe, de
még ők is bevételt jelentenének az országnak.
A több bevételből pedig több utat, iskolát, parkot,
templomot,
uszodát és
kórházat lehetne építeni, ami számomra is egyértelműen hasznos
lenne (ám többet is lehetne belőle lopni, ami persze koránt
sem
lenne hasznos).
Ezek után
érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon az a termék
olcsóbb-e, amelyiknek kisebb szám van az árcetlijén, vagy
az,
amelyikre az van ráírva, hogy "Made in
Hungary".
--
Mielőtt kinyomtatná ezt a levelet, kérem gondolkodjon el, valóban szükséges-e. Napról napra kevesebb fa van a Földön.
a
kávéfőzője (made in China) a reggeli kávét
(product of Brasilia)
csepegtette, lezuhanyozott,
a hajszáritóval (made in Taiwan)
megszárította a
haját, a villanyborotvájával (made in China)
megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made
in
Singapore) húzott. Lábait sportcipőbe (made in
Korea) bujtatta. A
kenyérpirítójából (made in
Philippines) kinyert pirítóst
reggelizett,
majd menedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte
aznapi
feladatait. Az óráját (made in
Switzerland) beállította a rádió
(made
in China) alapján, beült autójába (made in Germany)
és mint már
hónapok óta, álláskeresésbe fogott.
Az ismét eredménytelen nap végén
János hazament,
papucsot (made in China) húzott, fogott egy üveg
bort (made in France) és bekapcsolta
tévéjét (made in Japan). Amíg a
brazil
sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma
sem egy jól
fizető magyar
munkahelyet...
Napi gazdaságtan,
egyszerűen.
"Made in China" - olvashatjuk nap
mint nap.
Cipőnket, ruhánkat, elektronikai
berendezésünket, sőt lassan már a
gyerekünket is
Kínában csinálják.
Az a tény, hogy ezek a roppant
ízlésesen és igényesen elkészített
termékek
általában az első használat után tönkremennek, végtelen
örömmel tölthet el minket, hiszen az újabb termék
megvásárlásával
ismét hozzájárulhatunk ahhoz,
hogy a kétmilliárdnyi szorgos kéz
egyike
félmaréknyi rizs értékű fizetéssel teljen meg.
Azonban mielőtt még
elérzékenyülnénk saját magunk
önzetlen jóságától, nézzünk szét egy
kicsit a
környezetünkben.
Nézzük meg, miért lett
munkanélküli Kati néni, a varrónő, miért lett
34
évesen rokkantnyugdíjas a Feri, miért akasztotta fel magát a
gazdálkodó Józsi bá', vagy miért turkál ott a kukában az a
büdös
hajléktalan?
Nem a kínaiak miatt, hanem miattunk. Mert spórolunk. Mert
azt
hisszük, hogy
spórolunk.
Nem nézzük, kaviár vagy kutyaszar van
e az üvegben, azt vesszük meg,
amelyik két
forinttal olcsóbb. Legszívesebben saját anyánkat is
eladnánk és vennénk helyette egy akciós
energiatakarékos
takarítógépet. Mert az
kevesebbet fogyaszt.
Kati néninek soha sem fájt a
foga a munkanélküli segélyre. Nem is
kapott
belőle egyetlen fillért sem, míg működött a varroda.
Azonban hiába varrtak szép és jó minőségű ruhákat, nem kellett
az
embereknek. A takarékoskodók számára túl
drágák voltak a kínaiban és
turkálóban
kaphatókhoz képest, a menők pedig csak nem vesznek meg
olyat, amire nem az van ráírva, hogy London. Így aztán
hamarosan
érkezett egy udvarias német úriember,
aki nagylelkűen megvásárolta a
gyárat. Azon
persze nincs mit csodálkozni, hogy szép lassan csődbe
ment a varroda, hiszen a német már régóta foglalkozott ruhákkal
Németországban is.
Érthető, nem akart konkurenciát saját
magának.
Feri kőművesnek tanult. Olyan szép
egyenes falat tudott rakni, hogy
még az igazgató
is csodájára járt. Dolgozott itt-ott feketén, de
normális munkát sehol sem talált. Miért is lenne szükség
kőművesre,
ha építkezés is csak ritkán van? Így aztán egyik barátja
tanácsára
leszázalékoltatta magát. Félreértés ne
essék, még mindig fél kézzel
pakolja a negyven
kilós betongerendákat, de valamiből meg kell élni
.
Józsi bá' nem volt depressziós, nem volt szerelmi bánata, csak
tíz
millió forintos adóssága. Nem. Nem ivott, nem
játékgépezett. Sokkal
rosszabb: teheneket
tartott, és gabonát termesztett. Azért kellett a
pénz, hogy gazdasági épületeket építsen, gépeket vegyen. De
nem
kellett az embereknek a gyógynövényt legelő
teheneiből fejt finom
tej, mert inkább a bevásárlóközpontban kapható reggeli italnak
becézett
hulladék anyagokból készült kotyvalékot
itták. Istenem, olcsóbb
volt. Meg egészségesebb is, hiszen Józsi bá' is a tej miatt halt
meg.
Fúj, büdös hajléktalan, hogy lehet ide
engedni az utcára, rontja a
városképet,
elriasztja a turistákat, összehugyozza a padokat! Igen
ám, de a büdös hajléktalan nem egy
természeti jelenség. Nem valami
varázslat
következtében keletkezett, hanem rendes átlagos emberből
vált büdös hajléktalanná.
Hiába
kergetjük el, zárjuk be, ha nem látjuk, akkor is büdös
hajléktalan marad. És még mi sértődünk meg, ha az
alamizsnánkat
piára költi.
Ha egy tíz éve totálkáros
autóba eszeveszettül öntözzük a benzint,
majd
megpróbáljuk beindítani, van-e értelme megsértődnünk azon, hogy
a járgány nem akar normálisan
működni?
Oké, de mi közöm van nekem ezekhez? Jól
fizető állásom van, új
kocsim és szép lakásom. Ez igaz, viszont egy
kicsike kis közöm mégis van. Méghozzá az, hogy
ez
az egész mind-mind miattam van.
Ugyanis ha a Kati néni által varrt ruhát veszem meg, nem megy
tönkre
a varroda és
neki is megmarad a munkahelye.
És ha Kati néninek
megmarad a munkahelye, össze tud gyűjteni annyi
pénzt, hogy építtessen Ferivel még két szobát és egy fürdőszobát
a
szoba-konyhájához.
Így Ferinek sem kellene a rendes fizetés helyett a
kevéske
rokkant nyugdíj.
Ráadásul ha Józsi bá' által termelt tejet iszom, nem csak
egy
halottal lenne
kevesebb, de még egy büdös hajléktalannal is, aki régen a
mezőgazdaságban dolgozott, és akit most is alkalmazna Józsi bá'.
Így
a büdös
hajléktalan már nem lenne se büdös, se hajléktalan.
És hogy nekem ebből még hasznom is lenne?
Nem meglepő, hiszen ezt a sok szerencsétlent mind az én
adómból
tartja el az
állam, így ha dolgoznának, nemhogy nem kerülnének semmibe, de
még ők is bevételt jelentenének az országnak.
A több bevételből pedig több utat, iskolát, parkot,
templomot,
uszodát és
kórházat lehetne építeni, ami számomra is egyértelműen hasznos
lenne (ám többet is lehetne belőle lopni, ami persze koránt
sem
lenne hasznos).
Ezek után
érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon az a termék
olcsóbb-e, amelyiknek kisebb szám van az árcetlijén, vagy
az,
amelyikre az van ráírva, hogy "Made in
Hungary".
--
Mielőtt kinyomtatná ezt a levelet, kérem gondolkodjon el, valóban szükséges-e. Napról napra kevesebb fa van a Földön.
